BABAINDEX.HU
Babagondozásról mindent egy helyen!
 
Babaápolás teljes részletességgel!







Méretek

A legkisebb méretű babaruhákból a lehető legkevesebbet vásároljunk, vagy egyáltalán ne, hiszen azt a baba pár hét alatt kinövi.

Legjobb ha hat hónapos babára való méretet vásárolunk, hiszen csupán az ujját kell felhajtani, viszont azt nem kell három hét után félretenni.

Az első évben a babák roppant gyorsan gyarapodnak, ezért azt is figyelembe kell venni a méret meghatározásakor, hogy a terhes vizsgálatok során kapott adatok alapján milyen súlyú babára számíthatunk. Amennyiben a baba súlya várhatóan nagyobb lesz az átlagnál, akár kilenc hónapos babára való mérettel is kezdhetünk.

Sokkal inkább kényelmes a baba számára, ha kicsit nagy rá a ruha, mintha szorítja.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a szülés az adott évszak melyik részére esik. Előfordul, hogy augusztus végi, szeptember eleji baba esetében a kismama bevásárol vékony, nyári öltözetből, amit azután háromszor tud ráadni a babára, mert egy hét múlva már ősz van.

Mindezt figyelembe véve érdemes összeállítani egy listát, és beszerezni a szükséges ruhákat.

 
Kérdezz vagy szólj hozzá a fenti témához! Tapasztalataid
más kismamáknak nagy segítség lehet. :-)
Új témát ITT indíthatsz!

Neved vagy beceneved (Meg fog jelenni)
E-mail címed (Nem fog megjelenni)
Hozzászólásod

Eddigi hozzászólások:

Hírlevél feliratkozás!
Név:*
E-mail:*











KapcsolatOldaltérképMédiaajánlat