Ruha öröklés
A ruha öröklése természetes dolog a családban és a barátok között.
Ne szégyelljük elfogadni ezeket a levetett ruhákat, hiszen legtöbb darab annyira kevéssé lett kihasználva még három öröklés után is, hogy egyáltalán nem látszik rajta, hogy viseletes holmi lenne.
Ne felejtsük el, hogy az első hónapokban csupán hetekbe telik egy-egy méret átlépése, ezért nincs mit csodálkozni azon, ha az öröklött ruhák nagyon jó állapotban vannak.
Ennek az ellentéte is igaz, ne szégyelljük tovább adni gyermekünk levetett ruháit, attól félve, hogy a kismama megsértődik ezen. Gyakorlatilag, nagyon jó és költségkímélő megoldást kínálunk ezzel, hiszen a ruhatár teljes beszerzése nem kevés költséggel jár.