Testvérek
Amikor a baba érkezése nem az első a családban, akkor ennek elkerülhetetlenül nagy hatása van a nagyobb testvérre nézve.
Általában a két véglet a leginkább jellemző. A nagyobb testvér rajongva imádja kistestvérét, valamint az is gyakori, hogy féltékeny és kizárva érzi magát a gondoskodásból.
Egy eset teljesen kizárt, hogy a nagyobb testvér közömbösen fogadja a baba érkezését.
A nagyobb gyermeket már a várandóság ideje alatt be kell vonni a várakozásba, korától függően a kismamának kötelessége felvilágosítani arról, mivel fog járni a baba érkezése, és mi minden fog megváltozni a családban.
Ezekről a dolgokról akár naponta lehet beszélgetni a nagyobb gyermekkel, így már a várandóság ideje alatt sem érzi magát kizárva, ami egyéb esetben könnyen megtörténhet, tekintettel arra, hogy már a terhesség utolsó szakaszában nem képes rá a kismama, hogy ugyanúgy ölelje magához gyermekét, mint korábban, a fizikai változásoknak köszönhetően.
A kismamának meg kell találnia a középutat a kizárás és a túlzott kényeztetés között, hiszen az sem kizárt, hogy olyan mértékben szeretné bebizonyítani nagyobb gyermekének, hogy fontos számára, hogy sokkal engedékenyebb, mint az elfogadható lenne.
Amennyiben a kismama az ösztöneire hallgatva jól készíti elő a baba érkezését, azután ügyesen irányítja a két gyermek kapcsolatát, akkor semmi gond nem származik ebből, nagyon jó kapcsolat fog kialakulni a testvérek között.